HU

A stressz mellékhatásai

A stressz feladata, hogy felkészítse testünket a fokozott figyelmet és teljesítményt igénylő helyzetekre. Ezután egyfajta riasztási állapot uralkodik a testben. Ha a stressz gyakran vagy tartósan jelentkezik, az nemcsak kellemetlen, hanem negatív hatással is lehet a szervezetre. Milyen hatással van egészségünkre a krónikus stressz, és milyen szerepet játszik ebben a bél?

100 000 évvel ezelőtt a vadon élő állatok készenlétben tartották őseinket, ezzel stresszreakciót váltottak ki a szervezetben a túlélés biztosítása érdekében – üss vagy fuss reakciónak hívjuk ezt. Ezen folyamatok a célja az volt, hogy energiát biztosítsanak a veszély elől való meneküléshez vagy az ellenálláshoz. Hasznos funkció. Még ha a stressz okozója ma jelentősen meg is változott, a reakciók a testben továbbra is ugyanazok: a testhőmérséklet és a vérnyomás emelkedik, az izzadás fokozódik, az izmok megfeszülnek. A figyelem teljes egészében a stresszhelyzetre összpontosul, a test egyéb energiafogyasztó funkciói – mivel evolúciós szempontból ezek szükségtelenek, vagy éppen akadályoznak az akut veszélyhelyzetben – elnyomódnak. Ide tartozik az emésztés is!

Stressz alatt általában az emberek rendkívüli terhelését értjük, ingerek vagy egyéb nyomások hatására. Ezek hatással lehetnek a testre és/vagy a pszichére, érkezhetnek kívülről vagy belülről. A stressz hatása egyénenként más és más. Ez azt jelenti, hogy nem minden stressz ugyanakkora mértékű, és mindenki másképp érzékeli. Számos stressztényező létezik: tartós konfliktusok, szűk határidők, időhiány, zaj, pénzügyi problémák, túl kevés alvás, de a társadalmi elszigeteltség, a perfekcionizmus, a követelmények hiánya, valamint az unalom is stresszreakciót válthat ki a szervezetben, ez pedig hosszú távon egészség károsító hatású lehet. A stresszt azonban csak akkor érzékeljük kellemetlennek és megterhelőnek, ha az gyakran előfordul, vagy hosszú ideig tart, és a feldolgozása gátakba ütközik, azaz, ha nincs megfelelő fizikai vagy pszichikai kompenzáció. Ez a tartós negatív stressz, amelyet technikai értelemben distressznek neveznek, megbetegíthet, ugyanis ilyenkor a test folyamatosan „áram alatt van”, melynek következtében képtelen regenerálódni.

Stresszes személy, stresszes bél

A stresszhelyzetre reagálva a szervezet hírvivő anyagokat és hormonokat, például adrenalint és kortizolt szabadít fel, melyek általános feszültséget okoznak. Ez az izmokban kényelmetlen feszültséghez vezethet, valamint egyéb fizikai panaszokat, például légszomjat, hányingert, hajhullást és koncentrációs nehézségeket is előidézhet. Ezenkívül gyengül az immunrendszer és nő a magas vérnyomás, a stroke és a szívroham kockázata. A krónikus stressz különösen pusztító hatással van az emésztőrendszerünkre: az emésztőszervek erei összehúzódnak, ez pedig gyakran vezet a gyomor és a bél nyálkahártyájának véráramlási zavarához, az emésztés sztrájkjához és széles körű gyulladáshoz.

Gestresster Mensch, gestresster Darm

Mindenki ismeri a helyzetet: fontos találkozója van, vagy ideges, minek hatására a gyomra működésbe lendül. Ennek oka, hogy a belek, pontosabban a bélbaktériumok nagyon érzékenyen reagálnak a stresszre és az idegességre. Stressz hatására a belekben lévő hasznos baktériumok elpusztulnak. Különböző biokémiai reakciók feloldják a bélnyálkahártya egyes sejtjei közötti kapcsolódási pontokat, vagyis az úgynevezett “szoros sejtkapcsoló struktúrákat” (vagyis a tight junction-okat). Ez lehetővé teszi, hogy a kórokozók, toxinok és baktériumok akadálytalanul haladjanak át a bélgáton, és hatoljanak be a véráramba – ilyenkor áteresztő bél szindrómáról, vagy más néven „lyukacsos bélről” beszélünk.  A bélnyálkahártya ezen gyenge pontjai helytelen táplálék felvételhez és ennek következtében tápanyaghiányhoz vezetnek. Következményesen kialakulhat krónikus fáradtság, puffadás és hasi fájdalom. Ehhez még a bélizmok működési zavara is társulhat, melynek következtében az emésztés gátakba ütközik. A fent részletezett károsodások következtében az emésztés tartósan zavart szenved.

A bél egészsége elengedhetetlen a stresszel szembeni ellenálláshoz – minél „egészségesebb” a bélflóra, annál jobban működik a stressz elleni védekezés. A bélbaktériumok közvetlenül hatnak az agy és a bél közötti kapcsolatra (az úgynevezett bél-agy tengelyen keresztül), és befolyásolják a stresszre adott fizikai választ. A speciálisan összeválogatott baktériumtörzsek csökkenthetik a gyulladást és támogathatják a bél stressz elleni védekezését. Ezek a probiotikumok lactobacillusokat és bifidobaktériumokat tartalmaznak, melyek állandó lakói az egészséges, kiegyensúlyozott bélrendszernek. Amikor a szervezet tartós stressznek van kitéve, akkor a jó és a „rossz” baktériumok közötti egyensúly felborul. Az új baktérium-csapatok segítenek kiegyenlíteni a jó “béllakók” stressz által okozott hiányát. Javítják a bélnyálkahártya barrier-funkcióját, támogatják az immunsejtek működését (melyek 80%-a a bélszövetben található) és csökkentik a hisztamin felszabadulását.

Antistress-Tipps für den Darm und Seele

Stresszoldó tippek a bélnek és a léleknek

Szabadidő: Olvasás, múzeumlátogatás, tánc, kreativitás – találjon időt önmagára és azokra a dolgokra melyeket szívesen csinál.

Diéta: Ügyeljen arra, hogy mit és hogyan eszik. Próbáld ki például, hogy a „stressz-csokoládét” dióra cseréli, fogyasszon a tartósítószerekkel teli készételek helyett frissen főzött ételeket (legyenek azok étteremben készült ételek vagy egy kiválasztott bio étel házhozszállítási szolgáltatás ételei). Élvezze tudatosan a táplálkozást, rágja meg alaposan és kerülje az egészben való lenyelését – ez az emésztésnek is jót tesz.

Társas kapcsolatok: olyan emberekkel vegye körül magát, akik szeretik, és megnevettetik. A jó és nyugodt hangulatú beszélgetések feltöltik az energiaraktárakat.

Testkontaktus: Az érintés és a masszázs nyugtató és pihentető hatású. A háziállatok simogatása az idegrendszerünkre is pozitív hatással van.

Mozgás: A rendszeresen végzett állóképességi sportok, mint például a kocogás, a gyaloglás, az úszás vagy a kerékpározás segítenek a stressz csökkentésében. Válasszon olyan sportágat, melyet igazán szívesen csinál! A testmozgás serkenti az emésztést is, ezáltal pedig segíthet a székrekedésen, a puffadáson vagy a gyomorégésen.

Tudatos (légzési-)szünetek: Még munka közben is fontos, hogy néhány percet önmagára szánjon. Egy gyors nyújtás vagy egy csésze tea segít relaxálni. Próbáljon meg hasfalát mozgatva („hasi légzés”) mélyen be- és kilélegezni.

Probiotikumok: A gyógyszertárból származó, tudományosan tesztelt probiotikumok nemcsak támogatják a stresszes belek működését, de javítják “boldogsághormonunk”, a szerotonin termelését és az alvás minőségét is.

Meleg víz: A meleg fürdő a védettség érzetét kelti, és értágító hatással van az tartós stressz hatására beszűkülő erekre.

Tartalomjegyzék

OMNi-BiOTiC®
Probiotikum: a bél egészségének támogatásáért
OMNi-BiOTiC Pro-Vi 5
OMNi-BiOTiC Pro-Vi 5
a termékhez
OMNi-BiOTiC® 10 AAD
OMNi-BiOTiC® 10 AAD
a termékhez
OMNi-BiOTiC® 6
OMNi-BiOTiC® 6
a termékhez
OMNi-BiOTiC® Active
OMNi-BiOTiC® Active
a termékhez
OMNi-BiOTiC® CAT & DOG
OMNi-BiOTiC® CAT & DOG
a termékhez
OMNi-BiOTiC® COLONIZE
OMNi-BiOTiC® COLONIZE
a termékhez
OMNi-BiOTiC® FLORA plus+
OMNi-BiOTiC® FLORA plus+
a termékhez
OMNi-BiOTiC® HETOX
OMNi-BiOTiC® HETOX
a termékhez
OMNi-BiOTiC® metabolic
OMNi-BiOTiC® metabolic
a termékhez
OMNi-BiOTiC® METAtox
OMNi-BiOTiC® METAtox
a termékhez
OMNi-BiOTiC® PANDA
OMNi-BiOTiC® PANDA
a termékhez
OMNi-BiOTiC® POWER
OMNi-BiOTiC® POWER
a termékhez
OMNi-BiOTiC® STRESS Repair
OMNi-BiOTiC® STRESS Repair
a termékhez
OMNi-BiOTiC® TRAVEL
OMNi-BiOTiC® TRAVEL
a termékhez